Zsemleárus 1. rész - 2. nap

A táborok nem is lennének igaziak reggeli torna nélkül. Az egyáltalán nem hétköznapi álmomat - amelyben valaki elől menekültem - egy szörnyű kürt, sípszó és kiabálás szakította félbe. Nem bízták a véletlenre a nevelők. 

Eleinte a párna alá dugtam a fejem és próbáltam kizárni a hangokat, imádkoztam, hátha abbamarad a fülsüketítő zaj, de mindhiába. Csalódottan és álmosan keltem ki az ágyból. A többiek már nagyban öltözködtek, kivéve Orsit, akinek ma nem kell tornáznia, hiszen őrködött az éjjel. A mázlista!
- Siess Sári! Így nem készülsz el és a konyhára küldenek mosogatni - mondta Eti, miközben magára kapta a felsőjét. Elég motivációt adott ahhoz, hogy öt másodperccel később már az ajtón vágódjak ki és szaladjak a többi lánnyal a pázsitra.
A hajam a szokásosnál is kócosabb volt, egy rövidnadrágot kaptam magamra, a felsőm gyűrötten terült szét rajtam, a zoknim felemás volt és még a cipőfűzőmet sem volt időm bekötni. Úgy álltam ott, akár egy halott, körülbelül annyi életkedvem is volt. Hatalmas ásítások közepette hol a jobb lábamon álltam, hol pedig a balon volt az egyensúlyom. A nap szépen ragyogott, pont, mint minden reggel, ma mégis legszívesebben pusztakézzel téptem volna le és hajítottam volna el jó messzire. Arra gondoltam, hogy Rozi épp most fordul a jobb felére és nyugodtan alszik. Anyu lehet, hogy palacsintát készít reggelire, apu biztosan ébren van már és munkára készülődik. Nagyapa pedig jókat pöfékel az udvaron, közben hallgassa a rádióján a híreket, a golf sapkája biztosan félre van csúszva a fején, mindig én igazítom meg rajta.
- Mondja, magának külön kérvényt kell benyújtani, hogy szaladjon a többiekkel? - kérdezte gúnyosan Kardos úr, azonnal feleszméltem a gondolkodásból és a többiek után eredtem. Fel sem tűnt, hogy eltűntek mellőlem.
- Na Sári, kérvényt kell benyújtani? - lassított le Balázs, hogy egymás mellett futhassunk. Ő is rövidnadrágot viselt, és egy atlétapólót, amely kihangsúlyozta izmos karját. Féloldalasan mosolygott rám, a szemeiben pedig játékosság volt.
- Honnan tudod a ne-nevem? - lihegtem. Talán javítanom kellene a kondíciómon, alig futottam száz métert.
- Én mindent tudok - rántott egyet a vállán -, már csak a melltartóméretedet kell megtudjam - vigyorodott el.
- Te szemét! - löktem rajta egyet nevetve. A nevetés nem volt az egyik legjobb ötlet, tekintve, hogy a tüdőm az utolsókat lehelte. - Én meghalok - jelentettem ki, majd az oldalamat szorítva megálltam. Balázs gúnyos mosollyal lépett mellém, de nem szólt egy szót sem. - Ne vigyorogj rám így.
- Hogy? - kíváncsiskodott.
- Hát így - próbáltam utánozni.
- Ennyire nevetségesen néz ki a szívdöglesztő mosolyom? - szurkálódott.
- Nincs más dolgod? - álltam meg csípőre tett kézzel előtte. Akkor tűnt fel mennyivel alacsonyabb vagyok nála.
- Ebből most volt elég! - futott mellénk Kardos úr. - Konyhára. Mindketten! - kiabálta. Balázs szó nélkül megindult a konyha felé.
- Mi? Mégis miért? - döbbentem le teljesen. Nem mosogatni jöttem ide, hanem szórakozni.
- Aki nem végzi el rendesen a reggeli tornát, az büntetésre számíthat - válaszolta Kardos úr. - Most pedig nyomás Erzsi nénihez.
Jobbnak láttam csendben elkullogni és elismerni a vereségemet. Balázs továbbra is mosolygott, én pedig mérges voltam. Miatta kerültünk most ebbe bele.
Erzsi néni egy teltebb, idős nő volt. A szájából egy meggyújtott cigarettaszál lógott, a rúzsa enyhén elvolt kenődve, a szemei rikító kékre voltak kifestve. Rémisztően festett.
A feladatunk a következő volt; a tegnapi vacsora tányérjainak elmosogatása. Ezzel nem is lett volna probléma, viszont paradicsomszószt kaptunk enni, ami elég ragadós és folyékony. Ezt megszívtuk.
A meleg elviselhetetlen volt már kora reggel, a konyhából érdekes illatok áradtak - remélem nem ez lesz a reggeli, mert elég borzalmasnak ígérkezik. A fejemben már rengeteg öngyilkossági lehetőség lejátszódott. Például széttörök egy tányért és felvágom a szilánkokkal az ereimet, esetleg egy kést döfök a szívembe.
- Te hibád - fordultam Balázs felé, még mindig mosogatva.
- Miért az én hibám? - tette le a szivacsot, erős kezeivel megtámaszkodott a mosdón, várta az indokomat.
- Mert te kezdtél el piszkálódni! - fordítottam vissza a fejem és próbáltam a paradicsomszósz maradványait lekapargatni.
- Remélem nem derül ki, hogy mosogatnom kellett - zsörtölődött mellettem. A kezeink néha-néha összeértek amitől mindig megborzongtam. Huzat van valahol? - Ront a rossz fiú imázsomon - mosolyodott el, mire felnevettem. - Ne nevess! - szólt rám, én pedig még hangosabban kacagtam. Zengett az üres konyha tőlem. - Ebből elég volt - rántotta ki a vízből a kezét, majd egy csészét fogott és megmerítette vízzel. Jaj ne.
- Ne, ne! Balázs, nem nevetek többet esküszöm - hátráltam meg, egészen addig még a falhoz nem értem. Csapda. - Meg ne próbáld, mert...
- Mert? - vigyorgott rám és azzal a lendülettel az arcomba csapta a vizet. Azonnal felsikkantottam, majd a mosdótál felé vettem az irányt. Jól behaboztam a kezemet és megindultam felé. - Sári, nyugi - nevette el magát.
A tökéletesen belőtt hajára pillantottam. Balázs követte a tekintetemet és azonnal leesett neki, hogy mit akarok.
- Ne merészeld! - tette fel az ujját röhögve. Nem hallgattam rá, elindultam felé, de ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a magasságom miatt nem fogom elérni a haját. - Na mi van, Törpi? - fonta keresztbe gúnyosan a kezeit mellkasa előtt.
- Hajolj le - utasítottam, mire Balázs szó nélkül lehajolt hozzám. Az arcunk vészesen közel volt. Barna -, már-már fekete szemeit az enyémbe fúrta, képtelen voltam megmozdulni, emlékeztetnem kellett magamat, hogy levegőt is vegyek, különben elájulok.
- Na - törte meg a csendet -, mégsem habozod be a hajam? - kérdezte szinte suttogva. Továbbra is gyönyörű arcát fürkésztem. Mosolyogva kiegyenesedett, majd az ajtóban állva csak annyit mondott, hogy; "még találkozunk, Törpi" és kilépett, magamra hagyva a gondolataimmal és a mosogatnivalóval. A szemétláda!

- Ez most komoly? - kérdezte Orsi már vagy negyedszerre. Éppen az emeletes ágy felső részén ültünk, Eti helyén, aki ugyanolyan meglepett fejet vágott, mint Orsi. Heves bólogatásokba kezdtem, ezzel is megerősítve mondandómat.
Törökülésben ültem, hátamat a hideg falnak támasztottam. Délután volt, a többiek éppen táncon voltak - mi úgy gondoltuk inkább kihagyjuk ezt a programot és meghúzzuk magunkat a kis szobánkba.
- Balázs végre kedves valakivel. Ez hihetetlen - bólogatott elismerően Eti, én meg csak mosolyogva néztem a lábujjaimat. El kell újságolnom Petinek.
Lemásztam az emeletes ágyról és elindultam megkeresni a félénk fiút. A pázsiton éppen cha cha chát tanultak a többiek, közben jókat nevettek egy-egy ügyetlenebb lányon, vagy fiún.
Peti szokásához híven az egyik padon ült és olvasta a krimijét - mint kiderül a címe Elizabeth Foster gyilkosa volt. Izgatottan lapozott a következő oldalra, közben feltolta a szemüvegét.
- Zavarok? - ültem le mellé.
- Dehogy - csukta be a könyvet, majd maga mellé rakta.
- Kiderült már ki a gyilkos? - kíváncsiskodtam.
- Nem, még nem. De ha a portás lesz, akkor én felgyújtom - válaszolta határozottan, mire elnevettem magamat.
- Mesélni szerettem volna valamit - kezdtem bele, majd az elejétől a végéig mindent leadtam neki, pont úgy, mint Etiéknek, kezdve a tornaórával, a locsolkodással és azzal, hogy otthagyott.
Peti figyelt rám, néha bólintott ezzel is jelezve, hogy figyel. Néha elmosolyodott, olykor pedig nemtetszően csóválta a fejét.
- Játszik veled - jelentette ki. Meglepetten néztem rá, hevesen felállt és elindult a fiú kuckó felé.
- Peti, itt hagytad Elizabethet - kiabáltam utána. Mérgesen visszafordult és sértődötten megindult a könyv felé. - Mi bajod? - kaptam el a kezét, miközben lenyúlt a gyűrött krimiért.
- Csak az, hogy ti lányok mindig a rossz fiúk után mentek - mondta csalódottan és elballagott. Mégis mi ütött belé?
A délután másik felét az erdő mélyében lévő tánctéren töltöttem. Hangulatos volt, ahogyan a kis tetőt tartó oszlopokat különféle növényzet nőtte be. Pár feketerigó csicsergett körülöttem és már néhány tücsökciripelést is hallottam.
Ma este tánc lesz, mindenki lázban égett. Rozi szerint ez a legjobb az egész táborban. A lányok csinosan kiöltöznek; hosszú szoknya, masni a hajban. A fiúk pedig ingben, félrezselézett hajjal várják őket a tánctér előtt, ekkor a lányoknak egy sorba kell állni és megvárni, ameddig a fiúk felkérik őket. Rozi szerint mindig mosolyogni kell, különben zsemlét áruló lány leszek - eleinte jó magam sem tudtam, hogy ez mit jelent, de a nővérkém elmagyarázta, hogy ezt azokra szokták mondani, akiket nem kér fel senki. Kínos lehet.
Visszaballagtam a szobánkhoz, közben hallgattam a tánctanár ütemes kiabálásait. "Egy, két, há', négy és újra. Egy, két, há', négy fordulj!". A lányok már nem voltak bent, biztosan elmentek táncolni, vagy valaki után "nyomoznak" - imádnak leskelődni a fiúk után.

Elővéve a bőröndömet kivettem belőle egy-két ruhát, amit Rozi csomagolt el nekem, néha haszon is van belőle. Néha.
Tíz perc tanakodás után végül a kék szoknyám mellett tettem le a voksomat. Egészen világos már-már fehér térd alá érő szoknya, az alján kis csipkékkel. Egészen csinos.
Félórával később már a lányok is csatlakoztak hozzám így együtt készülhettünk el, véleményezhettük egymást, kicsit sminkeltünk. Eti egy gyönyörű piros ruhát vett fel, piros szalagot tűzött gyönyörű fekete hajkoronájába. Marit egyáltalán nem érdekelte a táncolás és a szép ruhák, úgyhogy ő csak kívülállóként nézett bennünket. Orsi pedig egy rózsaszín ruhácskát választott magának.
Este nyolckor pedig szinte egyszerre léptünk ki a többi lánnyal és indultunk a tánctér felé. Amikor odaértünk nagy meglepetésünkre egy kisebb zenekar állt ott. Volt cigányprímás, énekes, szaxofonos. A hajuk félre volt fésülve és a prímásnak érdekes bajsza volt. A tánctér köré asztalok és székek voltak letéve. A nap már ment le, így az ég sárgás-pirosas színekben pompázott. A fákra felaggatott lámpakörték már halványan világítottak és már a szentjánosbogarak is éledezni kezdtek a tücskökkel egyetemben.
A lányok és fiúk külön ültek, mindenki a saját barátaival. Mi természetesen négyen egy asztalhoz ültünk illetve csatlakoztak hozzánk a mellettünk lévő szobából lányok. Néha-néha körülnéztem, hátha meglátom valahol Petit, de sajnos sehol sem találtam.
- Húzd rá! - állt meg a zenészek előtt egy fiú, azt hiszem Benedek volt a neve. A prímás azonnal elkezdte játszani azt a dalt, amit valószínűleg előzőleg már lebeszélt a zenekarral. Gyönyörű, mély hangja volt, beleborzongtam teljesen. Hirtelen minden lány és fiú megindult a "színpad" felé. Mi lányok a zenekar előtt álltunk meg egy sorban, a fiúk pedig velünk szemben, majd az egyik pillanatban a fiúk elindultak annak a lánynak az irányába, akit felakartak kérni egy táncra.
Nem lehetek zsemleárus - mondogattam magamnak. Hülye Rozi.
- Táncolsz velem? - állt meg mosolyogva előttem Peti, jobb kezét felém emelte. Zavartan bólintottam és belecsúsztattam kis kezem az övébe. Gyengéden átfogta a derekamat és elkezdtünk táncolni. - Szép vagy - tolt el magától egy kicsit, hogy a szemembe nézzen.
- Neked is jól áll így a hajad - túrtam bele nevetgélve. Elnézve a válla fölött láttam, hogy nem sokan maradtak pár nélkül és mindenki mennyire csinos, mennyi életkedv van bennük. Még Kardos úr is ütemre tapsolt.
A zene hirtelen csárdásra váltott, mire páran fütyülni kezdtek és kiabálni, hogy "lakodalom". Ezután körbeálltunk és megkezdtük a táncot. Hangosan énekeltük a nótákat és továbbra is fütyültünk.
Pár perces szünet következett, ameddig a zenészek megittak egy-két fütyülőst és mi is kifújtuk magunkat. A lányokkal ültünk az asztal körül és megbeszéltük, hogy ki-kivel táncolt, amikor megláttam Balázs alakját és mutogatott felém, hogy kövessem. Egy "mindjárt jövök"-kel lerendeztem a lányokat és megindultam az erdő felé.
Félve lépkedtem, hol jobbra, hol pedig balra kapkodtam a fejem, ahogy beljebb haladtam. Talán becsapott? Minek jöttem egyáltalán utána? Két erős kezet éreztem meg a csípőmön, tudtam, hogy ő az.
- Azt hittem átvágtál! - fordultam meg. - Mit akarsz?
- Beszélgetni - rántotta meg a vállát -, gyere, vagy egy titkos helyem - húzott magával, de megtorpantam.
- Ez bőven a határokon túl megy, nem mehetünk el messzire, Balázs - kérleltem. - Menjünk vissza Balázs - húztam visszafelé.
- Rendben - bólintott - de attól még beszélnünk kell.

•••

Sziasztok!Megszeretném köszönni mindenkinek a tizenegy feliratkozót és az érdeklődést, amit a történetem kap tőletek! Köszönöm. ♥